Vár, múzeum, éjjel

Szent Iván éjjelén az ország számos pontján tűzátugrással, zenével és vigassággal telt a Múzeumok Éjszakája. Kicsiny városunk is megrendezte a maga ünnepségét ez alkalomból. Különböző okok miatt csak késő estére értem a várudvarba. Hangolt a zenekar, a nép pedig megoszlott a Csonka Torony, az Ispánház és a Fafaragó Galéria között. Utóbbival kezdtem.

Csepeli István igazán ügyesen bánik fával, csonttal. Álmélkodásra és megfigyelésre késztető apró részletek egy tükör nyelén, ötletes és varázslatos játék a faanyagokkal, erezetekkel, mintázatokkal. Az Univerzum keletkezése című műve pedig egyszerűen ötletes és egyedi. A galéria dolgozóinak helyében viszont jobban vigyáznék a kiállított tárgyakra, néha esetleg nem ártana áttörölni a porlepte részeket és lepókhálózni. Mondjuk hetente, vagy legalább ilyen nagyobb események előtt.

Bakos András elképesztő, kusza, bogozni és bámulni való képeit az Ispánházban lehet alaposan megvizsgálni. Sok történés, dinamikus vonalvezetés jellemzi őket. Kedvet kaptam magam is rajzolni, mire a feléhez értem. Ha csak egy szóval kellene összefoglalnom, izgalmas. Mivel nem vagyok egy magas ember, a neoncsövek tükröződése némileg zavart a művek élvezetében. Nem láthattam pár képet teljes egészében, mert kettévágta őket vízszintesen egy fehéren vakító vonal.

A vártoronyba nem volt kedvem felbaktatni, de az órakiállításra benéztem, ahol a középső asztalon teljes beleéléssel és játékossággal pörgették a fogaskerekeket. Bakelit, első gyártású ébresztő és még egy blokkoló, valamint egy iskolaóra is a gyűjtemény része. Bizony, ez automatikusan ki- és becsenget. Bezzeg nálunk mindig kellett valaki, hogy megnyomja a gombot. Gondolom, legyen kit leszidni, ha előbb vagy később csengetett.

Az alaposan kivilágított kézműves műhelybe is bemerészkedtem, régi kincseket rejtő mélyén eredeti festmények, tusrajzok, grafikák mellett ólomkatonák, kupicák, mozsár és bronzkori tálak is hevernek. Itt jegyezném meg, hogy AZ ÓLOM SÚLYOSAN MÉRGEZŐ ANYAG, hozzáérni, nézegetni gyerekeknek NE ENGEDJÉK! Ami még ennél is fontosabb, NE VEGYÉK MEG! Ez már a múlt része, kiállítási darab, üvegkalitka alá való dísz.

A zenekar közben már játszott, és én azon gondolkodtam, hogy miért volt fontos egy színpadot hozni az Ispánház elé, mikor kihasználatlanul ott van egy az udvar közepén. Kicsit zsúfolt lett tőle a tér. A Pankastic! koncertjét kicsiny közönsége képes volt tánc nélkül kibírni. Izgalmas, mozgalmas zenét játszanak, stílusa a django-pop, ahol a ritmust vagy a nagybőgő ütögetésével, vagy a gitár összes húrjának megpendítésével adják. Nekem egy kicsit a ska jutott eszembe róla. A klarinét, cimbalom, nagybőgő, két gitár és egy női énekes alkotta zenekar saját számai fogtak meg leginkább, érthető, kedves és magyar nyelvű dalaik mosolyt csaltak és mozgásra invitáltak. Bátortalanságban viszont nem csak én szenvedtem. A hajszál híján családias hangulatot nem a légmozgás fújta el, bár az hidegen uralni kezdte az estét.

Az egyik fő attrakció, a tűzgyújtás következett. Nem csak az erősödő szél miatt ment nehezen. Úgy tűnt kicsit felkészületlenek és tanácstalanok voltak a szervezők. Valahonnan előkerített vécépapírral sikerült lángra lobbantani a máglyát. Közben beledobáltak mindenféle szemetet, meg műanyagot a körben állók. A helyzetet kedvenc bicegő gondnokunk egy flakon grillgyújtó olajjal oldotta meg, és a lángok máris felcsaptak az égig. A gyerekek körbe szaladgáltak, üldözték a hulló parazsat, mindenfélét rádobáltak a tűzre, többek között homokot marékszámra.

A Szent Iván-i tűz átugrásának sok hiedelme van. Ha nincs párod, meglelheted a szerelmet, jó szerencsét hoz, vagy ha párosan ugorják, megerősíti a kapcsolatot. Érdekes volt, hogy mire leégett a máglya, a többség elszállingózott a hideg szélben. Értem én, hogy már nem énekelnek népdalokat, miközben többen nekiveselkednek, hogy ennek már nincs komoly szertartása, de akkor meg minek ez az egész? Olyan kötelező kellék volt ez, amiről senki sem tudta, hogy pontosan miért van. Vagy ha tudta is, nem árulta el. Akik mindenképpen ezért jöttek, azok megvárták a végét. Ám nemhogy szalonnát nem sütögethetett senki, de még a sorukra várókat is szinte sürgették a szervezők, vízzel teli vödörrel a kézben. Szóval magam is átugrottam másodikként, jó móka, mindenkit csak biztatni tudok, hogy próbálja meg, jövőre talán nem oltják el olyan sietősen. Mert ugye zárni kell és népet hazazavarni. Főleg, hogy tényleg csak maroknyian maradtunk.

Molnár Kristóf / Dunaföldvár, 2015. június 24.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

ChatClick here to chat!+