Címke: duna

Tavaszi Betakarítás 2016

Éppen elkezdődött a bolond tavasz, alig bújtak elő a virágok, az eldobált szemetet már befonták az indák és a liánok. Szüreteltünk árkokból, bokor alól, kövek közül, ágak mögül, kezünkben telő zsákokkal jártunk minden úton a város körül. Úgy lett köbméterben szemétből több mint negyven, összedolgoztunk ott mind a száznyolcvanketten. Read more →

Beszéljünk a Dunáról

Tudomásunkra jutott, hogy konferenciát tart a Duna Charta, az ország legrégebben működő víz- és környezetgazdálkodással foglalkozó egyesülete, legnagyobb folyónk helyzetéről, és jövőjéről. Felcsillant szemünkben a tudásszomj és az érdeklődés, így nagy elhatározásunkban, közel az utolsó pillanathoz, regisztráltuk magunkat az eseményre, és december negyedikén, pénteken reggel Kapitánnyal kettesben nekiindultunk, hogy megkeressük a Magyar Tudományos Akadémia Jakobinus termét a Budai Várban. Read more →

Szemétszedés 2015

Már tíz nap telt el az akció óta, de még mindig nehéz felfogni, hogy mit is hajtottunk végre. Azon a bizonyos napon ugyanis későn keltem, kómás voltam, és egy doboznyi reggelivel érkeztem a helyszínre, ahol alig lézengtünk még páran. Amíg tápláltam magamba az energiát, túlbuzgó társunk az első pár önkéntessel bevetette magát a zöld zátonyba Read more →

ChatClick here to chat!+