Tavaszi Betakarítás 2016

Éppen elkezdődött a bolond tavasz, alig bújtak elő a virágok, az eldobált szemetet már befonták az indák és a liánok. Szüreteltünk árkokból, bokor alól, kövek közül, ágak mögül, kezünkben telő zsákokkal jártunk minden úton a város körül. Úgy lett köbméterben szemétből több mint negyven, összedolgoztunk ott mind a száznyolcvanketten.

Tavaly kétszer is végigpásztáztuk a partokat és segítségetekkel megtisztítottuk a hulladéktól ártereinket, erdeinket. Idén átalakítottuk egy kicsit a Forrásnál a környezetet, mindenki meglepetésére, miközben sok fiatalt megmozgatva szervezni kezdtük a harmadik megmozdulásunkat. Azt nem mondanám, hogy rutinnal rendelkeznénk ebben, de némi gyakorlattal a hátunk mögött már könnyebb volt összehozni a szálakat. A terep felmérésében és a gócpontok kijelölésében nagy segítségünkre volt Zámbó György mezőőr, aki a nap folyamán is felügyelte a folyamatokat. Lovasokat is beszerveztünk, bár szekér nem akadt, kisbuszt, meg egy hatalmas billenős teherszállítót sikerült keríteni. Egész napos ellátásra összedobtak nekünk zöldséget, zsírt meg kenyeret a helyi vállalkozók, húsokat a Vadásztársaság adta. Pénteken egész nap az előkészítéssel telt, a színpadot Jónás Árpád tanár úrral együtt a szakmunkásképző iskola 10/a hegesztő osztálya állította fel Vajai István vezényletével. Többször is végiggondoltuk, mindenünk megvan-e, hogyan fog zajlani a rendezvény, és torokszorító izgalommal, görcsbe rándult gyomorral vártuk a szombatot.

Elérkezett végre 23-a, ragyogó napsütéssel, kellemes idővel indult. Alig ütötte el a reggel kilencet az óra, már sorakoztak az érdeklődők a regisztrációnál. Akire felkerült a karszalag, hidegtálas parasztreggeli várta a hűvös pince pultjánál. Igen gyorsan megtelt a tér több mint száz önkéntessel, akik alig várták, hogy indulhassanak és tevékenykedhessenek. Először ismertettük a biztonsági előírásokat és kockázatokat, majd Rostás Róbert egészségvédelmi főmunkatárs bemelegítő tornát tartott az érdeklődőknek. Ezután indult meg a csapatok helyszínekre való kiszállítása. Családokat, gyerekeket a Szigetbe vittük sétálni, a kerékár út mellől szedtek fel mindent, ami nem oda való. A leglelkesebb, tettre kész embereket a várost övező illegális szemétlerakókhoz irányítottunk, ahol elképesztő mennyiségű vegyes hulladék várta őket. A későn érkezők közvetlenül Duna-partot tisztították meg, a kövek közül főleg műanyag és alumínium dobozok kerültek elő. Az idő kegyes volt, enyhe szellő hűsítette, a felkínált ásványvíz pedig frissítette a résztvevőket.

Párommal becsatlakoztunk a bátrakhoz, katonás és végtelenül rendes szakaszvezetőnk megérkezésünk után nem sokkal kezünkbe nyomta a zsákokat, kesztyűket, és bokánkat lespriccelte kullancsriasztóval. Irányba mutatott, elmondta, hogy mindent felszedünk, csak az építési törmeléket hagyjuk itt. Mivel sajnos azzal egyelőre nem tudunk mit kezdeni, hova lerakni. Első helyszínünk Daruszentmiklós felé vezető út mellett az elmállott benzinkút épületének környéke volt. Amit senki sem tudott megérteni, miért hozza ide valaki a szemetét, mikor minden héten elszállítják a kukákat, házhoz menő szolgáltatás keretein belül. És ha már nem lesz hova lerakni? Miért nem hoz létre otthon magának egy szemét-szobát, ahova gyűjti a nem kívánatos dolgait, aztán lehet rajta gondolkodni, jó-e, fenntartható-e ez? Tényleg annyira muszáj mindent becsomagolni valami egyszer használatos, de elbomlani képtelen anyagba? Egy tapodtat sem lehetett megmozdulni, egy helyben állva-guggolva megtelített az ember egy nagyobb fajta zsákot. Nem volt sok idő, hogy a billenős platót rogyásig rakjuk, aztán már szállhattunk is vissza a kisbuszba, újabb helyszínre vittek minket. Végigjártuk így vagy tíz különböző pontját a város határának a Felső-tó felett visszakanyarodva. Árkokban tapostunk, cibáltunk onnan elő még felfújható medencét is a nagyobbik fajtából. Bokrok alól, a vasúti töltés mellől marokszám dobáltuk zsákokba a – jelzőt is nehezen találni rá mennyire undorító – rengeteg hulladékot. Némely út szélén heverő rakásban tettesre utaló nyomokat találtunk így feljelentés is született.

Beköszöntött aztán az egyre hosszabb szünetekkel tűzdelt kora délután. Volt, hogy húsz percet is vártunk a következő helyszínre indulás előtt. Ekkor már felröppentek a hírek, hogy sokszorosát szedtük össze mint a tervezett mennyiség. Erre legyintve még sétáltunk pár kilométert, és vagy negyven újabb teli zsákot hagytunk az út mentén magunk mögött. Még közel másfél óra volt hátra a délutáni visszaindulásig, amikor aztán kiderült, le van fújva a további gyűjtés, mert lassan a parkolóban sem fér már el a rakás amit odahalmoztunk. Már kezdtem fellélegezni, hogy vége, közben még mindig nem tudtam felfogni mit is tettünk. Nemcsak leszerveztük, de meg is csináltuk, kitakarítottunk a városunk környékén. Alaposan. Már csak vigyázni kellene erre a rendre. Néhány nappal az akció előtt tartottunk egy próbát a Baracsi-tetőn, de amiket ott találtunk, nem kívánom senkinek, hogy belefusson egy erdei séta alkalmával. A mezőgazdasági utak mellett bóklászva egy társunk megjegyezte, van már itt is annyi szemét, mintha csak egy főút lenne.

Visszatérve a Mély út végébe, már hangoltak a zenekarok, a szakácsok megilletődötten kevergették a kondérokban a finomabbnál finomabb étkeket, nem számítva a korábban érkező éhes önkéntesek hadára. Szerencsére nem várakoztattak senkit sem sokáig, tálalásra került a birkagulyás, aztán elkészülési sorrendben lehetett meríteni a vaddisznó-, illetve csülökpörköltből is. Zene az volt is, meg nem is. Közben már az eső is esett egy kicsit, megmutatta magát, ijesztgette a népeket, de nem riasztott el senkit a helyszínről, csak hatalmas szivárványt vont a színpad fölé. A közönség türelmesebb része kezében pohárral ismerősei közt ülve, nevetgélve várta mi lesz eztán. Sajnálatos módon a hangmérnök csapat nem igyekezett megoldani a helyzetet, inkább vakarták a fejüket. Annyira sokáig tökölődtek, hogy az egész egyszerűen túlzás, és lehetetlenné tette a gyors reagálást. Hárítottak, nem hajlottak a kompromisszum felé, képtelenség volt velük értelmesen együtt dolgozni. Még ez sem szegte az egybegyűltek kedvét, mindenki megragadott egy-egy hangszert, és beköltöztek a zenészek a pince sarkába, hogy jammeljenek a közönség és egymás örömére. Az este végül felejthetetlen hangulatú klubkoncertbe torkollt, ahol a lelkes közönség pár centi távolságból figyelhette a zenészeket, akik egymást váltva, cserélve egészen hajnalhasadásig játszottak.

Végeredményben elmondható, igen sikeres rendezvényen vagyunk túl. Tavaly októberi részvételhez képest, most bőven kétszer annyian jöttek, összesen 182 önkéntes segített abban, hogy városunk élhetőbb, tisztább legyen. Az elképesztő halom hulladék, ami maga alá temetett egy 15 köbméteres konténert, azt jelzi, szükség van a szemléletváltozásra. A rengeteg lelkes fiatal, a példa értékű összefogás pedig azt mutatja, elindult egyfajta tevékeny szemléletmód, a világunk jobb hely lehet. És lesz is. Javában rajtunk múlik. Meg kell gondolni, szükségünk van-e minden egyes alkalommal egy új műanyag zacskóra.

Molnár Kristóf / Dunaföldvár, 2016. május 4.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

ChatClick here to chat!+