Szobornyi szemét

Csodás tavasz ragyogott ránk, csapatunkat meghívásos pályázat keretein belül hulladékszobor építésére kérte fel a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál rendezősége.

A többi nevező között kakukktojásnak tűnik egyesületünk, hiszen főleg egyetemek vesznek részt az alkotásban, hogy a filmfesztivál idejére a látogatók orra elé tolják a szemetet, amit naponta meggondolatlanul termelnek. Nem titkolt céljuk az, hogy felhívják az emberek figyelmét a hulladékkérdésre, korunk egyik meghatározó problémájára. Amint benyújtottuk a terveket egy kellemes ötletelés után, létrejött a szerződés, és teljes gőzzel nekiláttunk összerakni a fém vázat.

Szobrunkat a Húsvét-szigeteki rejtély és a mai világ helyzete, iránya ihlette, valamint az ezzel kapcsolatos párhuzam. Történelméről a mai napig nem tudni minden részletet, egy fejlett civilizáció maradványait találhatjuk ott. Ennek nyomaiból következtethetünk csak a bennszülöttek múltjára, ahol katasztrófához vezetett a túlnépesedés, a természeti erőforrások felelőtlen felhasználása, kimerítése, és az ennek következményeképpen fellépő erőszak, ellenségeskedés. Közel ezer év béke után több mint száz éven keresztül tartottak a csatározások, és igyekeztek az addig nagy gonddal és hittel felállított szobrokat ledönteni, tönkretenni.

Alkotásunkban egy Húsvét-szigeteki kőszobor hányja ki a mai kor szemetét, amiből egy modern civilizáció jelképeként több, kisebb-nagyobb felhőkarcoló emelkedik ki. Magát a kompozíciót és mondanivalóját több oldalról is meg lehet közelíteni, nem is határoznánk meg ezt mi magunk, mindenkinek hagyjuk, döntse el, mit lát bele, hogyan értelmezi. A kiírásban meghatározott méretek betartása mellett terveztünk egy fém térhálót, melyre arcot javarészt PET palackokból, műanyag dobozokból, szatyrokból hőlégfúvással tervezünk formálni. A fém vázhoz Süveges Ákos közbenjárásával a Váradi Metal kft biztosította a vasat, amit némi segítséggel Hajóácsunk, minősített hegesztő lévén, precízen, játszi könnyedséggel illesztett össze. Ezen vázat egy talpszerkezethez rögzítettük, hogy semmilyen körülmények között ne dőljön, vagy rogyjon meg.

Megtölteni a helyi lakosság segedelmével és kihajított, használhatatlan tárgyakkal, lomokkal fogjuk. A szobrot május 25-ig kell Gödöllőre szállítani, amit a filmfesztivál ideje alatt a helyszínen zsűriznek, majd az ország különböző pontjain és legnagyobb fesztiváljain kiállítanak. Minden alkotást ősszel aukcióra bocsátanak, a bevételből pedig támogatják a természetvédelmi szemléletformálást.

 

Molnár Kristóf / Dunaföldvár, 2017. április 21.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

ChatClick here to chat!+