Szemét Szüret 2015

Megtámadta egy horda az árteret, letaroltak minden útjukba kerülőt, felszedtek rengeteg idegen tárgyat, hangoskodtak közben, aztán el is tűntek gyorsan, maguk mögött hagyva a megbolygatott, hulladéktól megtisztított természetet.

Végül sokkal eredményesebb rendezvény lett a Szemét Szüret, mint augusztusban az ártér tisztításának első rohama. Közel 300 zsák, nagyjából 12 köbméter, többségében újrahasznosítható hulladékból álló kupac hetekig hirdette lelkesedésünk hatékonyságát. A kis konténerbe alig fért a harmada, de az is csak várta, hogy érte jöjjenek. Süveges Árpádné hathatós közbenjárására a Polgármesteri Hivatal segítségével kaptunk a zsákok elszállítására egy nagyobb konténert, amit rogyásig pakoltunk a szent hétvége előtt egyik nap, így hivatalosan is kijelentem, sikerrel zártuk a megmozdulást. Minden önkéntes munkáját nagyra értékelve köszönjük, hogy a jó ügy érdekében feláldozták ezt a ragyogó, napsütötte, enyhén hűvös kirándulóidőt, és velünk tartottak az erdők mélyére megszabadítani a természetet a műanyag palackok, üvegek, hungarocell lapok, villanyégők sokaságától.

A rendezvény előtti hetekben rengeteget kellett rohangálni, hogy össze tudjuk szervezni az eszközöket, a támogatásokat, a hangosítást, a kaját, a piát, a szakácsokat, a szállítást, a kesztyűket. Ahogy közeledett a hétvége, úgy rándult görcsbe a gyomor, hogy mindjárt itt lesz, és még nem tudjuk, gondoltunk-e mindenre, lesz-e bármiből hiány. Igyekeztünk inkább túlszámolni a dolgokat, csak legyen elég zsák, meg kaja, hogy szomjas meg éhes ne maradjon senki.

Október tizedikén csípős hidegre ébredtünk, felhők mögé bújó, néha kikandikáló napsütéssel. Jó szokásomhoz híven majdnem megint késtem, és ott is reggeliztem, miközben az érdeklődők elkezdtek szivárogni a helyszínre. Technikai problémák miatt a regisztrációs lapot magamnak kellett megrajzolnom a helyszínen rögtönözve, akkora volt az érdeklődés és a tenni akarás, hogy alig várták a munka megkezdését. Forró teát és zsíros kenyeret adtunk az érkezőknek, aztán csapatokra osztva elszállítottuk őket a nagyobb gócpontokhoz. Két fő helyszínen folyt a műanyag vadászat, fent a macskaluknak becézett partszakasz menti erdőben, és lent, a solti rakparttal majdnem szemben, szakadásnak hívott részen.

A terep nehéz volt, száraz ágak, bokrok, bozótosok, csalánok közül kellett kihalászni a megsárgult PET palackokat, málló alumínium dobozokat, moszatos hungarocell sziklákat, gumikacsát. Minden lépésre jutott valami, amiért le kellett hajolni, és mindig magasra kellett emelni a lábat, hogy meg ne botoljunk. Egy kis torna senkinek sem árt. Kesztyű és zsák jutott bőven mindenkinek, aki véletlen nem vitt magával vizet az útra, azt is megoldották a fel-le cikázó autósok, akik elvitték a dugig pakolt zsákokat az erdőből a gyűjtőpontra.

Amit lehetett, felhasználtunk a szedés során, egy rekesz és egy doboz jó szolgálatot tett, így nem törtek ripityára az üvegek. Bár voltak balesetek, senki sem sérült meg, csak pár apró üvegszilánk került az avar közé, remélhetőleg nem okozva semmi erdőtüzet a későbbiekben. Érdekes módon tömegével leltünk ép villanykörtéket. Pedig aztán azt gondolná az ember, amilyen vékony az anyaga, az törik el először. Palackpostákat is találtunk. Egy külföldi nyelvű, meg két magyar, de sajnos elmosta az írások felét a víz, és követhetetlenül összefolytak a betűk. Egy olvasható üzenet egy zöld palackban érkezett, négy kis cetlin ceruzával, ebből kettőn azt ajánlják, keressünk egy másik palackot, másikból megtudjuk, hogy szeretik a narancsot, és nagy betűkkel az utolsón az áll: KÜLDD VISSZA! Mindez alaposan parafa dugóval lezárva. Rengeteg autógumira is leltünk, valamint egy fél hűtőszekrény is előkerült. De még mindig a műanyag volt a legtöbb.

Az összegyűlt népség jókedvű volt, lelkes, lendületes, alapos. Eleinte még a versenyszellem hajtotta némelyiket, de aztán rádöbbenve a tett fontosságára felhagytak a rivalizálással, így végül versengő csapatok híján elmaradt az eredményhirdetés. Mindent külön igyekeztünk gyűjteni, senki sem volt rest megkérdezni, ha valamit nem tudott, vagy kétségei merültek fel. Visszhangzott az erdő a lépéseink alatt összeroppanó ágaktól, kurjantásainktól, felkacagásainktól, műanyag palackok összetaposás közben hallható recsegésétől.

Már a nap vége felé közeledtünk, mikor egy kisebb csoportunk valahol a macskaluknál felfedezett egy szigetet, amit azóta szelíden a PET-pokolként emlegetnek, és rémüldözve, fájó szívvel hagyták ott. Mind kapacitásunkat, embert és zsákokat felülmúló halom rekedt meg ott, időnk a felére sem lett volna, így megegyeztünk, hogy mindenképpen vissza kell térni, és folytatni a munkát amint lehet. Már arra is gondoltunk, hogy egy nap nem elég erre.

Visszaérkezvén a kikötőbe, a készülő vacsora illata lengte be a környéket, fáradtan és jókedvűen lézengett mindenki, kezében frissen csapolt sör, vagy jól összegyúrt fürdőgolyó. A SzkiTon csapat mosolyogva mutogatta legújabb felvételét az érdeklődőknek, a korgó gyomrúak vagy várakoztak, vagy hazamentek, a zenekar a színpadot rendezte, felhők lepték el az eget, és reménykedtünk, hogy megússzuk eső nélkül az estét. A kétféle kitűnő őzgulyás elkészülte pillanatától óriási népszerűségnek örvendett, onnantól kezdve nem volt pillanat, hogy valaki épp ne evett volna valamelyikből. A Jackie Jam vendégzenekar rázendített, ujjongva kezdtük az estét. Ugyanakkor a szél felerősödött, és zivatarral fenyegetett a távoli égbolt.

A felhőszakadás hirtelen érte el a helyszínt, a hevenyészett ponyvát a színpad felett azonnal erős támadás alá vette, és az pedig megadva magát, jókora adag vizet zúdított a zenekar tagjai közé. Sietve elbontották a hangosítást, de nem lett vége ezzel, csak bemosta az eső a felszerelést. Itt viszont technikai problémák miatt ki kellett hagyni az éneket, az összegyűlt közönség bánatára. A még ennek ellenére is jó hangulatú koncerteket szűk, de lelkes közönség hallgatta és tapsolta meg.

Hosszú története van annak, hogy az általunk összegyűjtött szemétrakás közel három héten keresztül várta, hogy elszállításra kerüljön, ám végül csak a kerékgumik maradtak a parkoló szélén, amiből Kapitányunk kezdeményezésére művészi vénával megáldott lelkes csapattal megalkották a Gumimajmot. Megtekinthető a csónakkikötővel szemben, ha ugyan még nem vitték el azt is. Persze az volna a legjobb.

Molnár Kristóf / Dunaföldvár 2015. november 2.

  1 comment for “Szemét Szüret 2015

  1. 2015-11-03 at 15:15

    Ilyenkor sajnálom, hogy nem 30 – hanem már még egyszer annyi – éves vagyok. Így csak a biztatás és az elismerés maradt meg nekem. Hajrá, így kell ezt csinálni! Örülök, hogy az utánam következő korosztályban is van lelkesedés, tettre készség és mindehhez jókedv és kitartás. Gratulálok a szervezőknek, a csapatoknak és a beszámoló írójának is. Jó volt “hallgatni, szinte megfiatalodtam tőle.
    Akárki, akármit is mond, ezt folytatni kell, legalább addig, míg annyi idősek nem lesztek, mint mi, hogy aztán legyen mindig egy újabb korosztály, aki követi példátokat. Remélem, előbb is.
    Szép volt fiúk-lányok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

ChatClick here to chat!+