IV. PET Kupa – Jánd –> Gergelyiugornya

Hajnalban kikecmeregtem a sátorból, ezúton is tisztelettel megköszönném a vendéglátást a cigándi alpolgármesternek, visszaballagtam a táborhelyünkre, ahol a többiek körben feküdtek, középen egy alig perzselődő, de jó meleget adó tűzzel. Hálózsákjukat belepte a pernye, édesdeden aludtak a kissé szeles reggelen, miközben felettük óriás habcsók felhők úsztak el.

Nagyjából ételosztásra tért mindenki magához, igyekeztünk jól lakni a sült hússal meg paradicsommal. Reggeli után indultunk is válogatni meg taposni a félhegynyi halom, zsákokból kiborított szemetet. Az eligazításra odamentem azért a közel 300 pontért, amiket kaptunk a halért, a tűzrakásért, a meséért, a hozott zsákokért, így összesen lett 650 peták a csapatunknak. Visszaballagtam segíteni, mialatt a parton a gyorsasági versenyt rendeztek, de a hatalmas ellenszél eléggé nehezítette a feladatot, így végül a csapat úgy döntött, nem indulunk, zavartalanul taposhattunk tovább Sándorral, Gerivel, és szép számú önkéntessel együtt. Két csoportkép is készült, egy előtte, egy utána, ahogy kell, kisgyerekkel, kutyával.

Jól végzett munka után sem volt pihenés, a következő megálló az előző távok töredékére volt csupán, Hajóácsunk jókor jelentkezett Kapitánynak, nem kellett sokat senyvednie a kiszáradástól. Miután a homokpadról, ahova az apály letette, letoltuk a hajót, csendes csorgás vette kezdetét. János ráérősen gyakorolta a tűző napon evezőlapátra támaszkodás művészetét, jómagam mosolyogva majszolgattam a reggelire kapott extra adag paradicsomot, páran elmentek vadászni, két zsákkal tértek vissza, majd kellemesen elcseverésztünk az alatt a közel két eseménytelen óra alatt amíg be nem értünk Gergelyiugornyára, ahol rögtön elkapott minket a szél, és a kikötőt jelölő kordon mellett úsztunk el. Besiettek a vízimentők segíteni, mi is leszálltunk felhúzni a lankás partra a hajót.

Csodás a táj, egy hosszabb kanyar belső íve, elkerítve a biztonságos fürdőzésért, onnan falépcsők vezetnek fel az üdülő felé. Hatalmas csomagokkal több kört téve cipeltünk fel mindent a fedélzetről. Közbevetésként megemlíteném, hogy e helyszín egészen megkavarta a valóság-álom érzékelésemet, és teljesen meg vagyok róla győződve, hogy soha nem jártam még arra, mégis minden szeglete ismerős volt az üdülőtelepnek és a kempingnek. Megérkezvén a fűzfák alá a lábakon álló menzaépület mellett dobáltuk le a dolgainkat. Örvendezvén a vizesblokknak, megtámadtuk sorban, és lemostuk magunkról a két napi mocskot. Aztán a csapat szétszóródott, akik némi helyismerettel rendelkeztek, besétáltak a központba pénzt felvenni, a többiek meg társultak Kutyáékhoz zenélgetni.

Megijesztett aztán minket egy kis eső mikor ismét összetalálkoztunk, és a dolgainkat behordtuk a menzaépület alá a homokra. Kiterítették a sátorponyvát, arra ahogy fértünk, úgy pakoltunk. Zámbori Soma és legénységének nagy része elbúcsúzott, egyetlen bátor matrózára, Lászlóra maradt a feladat, hogy a célállomásig vigye a PETemplom-ot. Ahogy a forró napsütés már távolodott, hűsítőre vágyva meglátogattuk az egymást érő kocsmateraszokat, amiből persze hajnalig tartó buli kerekedett, és visszatérve még fel is vertük álmából az egész tábort, néhány nevetésekkel tűzdelt hangos dallal. Vastag Gábor kísért gitáron, és képesek voltunk rávenni Varga Kutya Liviust, hogy éjnek évadján még vonítson velünk néhány nótát. Pofátlanságunkért, hogy nem voltunk tekintettel a tábor nyugalmára és csendjére, ezúton pironkodva kérek elnézést.

Néhány óra fekvés után kinyitottam a szemem, és félálomban láttam ahogy úszik és forog körülöttünk a táj. Persze csak a kifáradt szervezetembe ivódott hullámzás utáni érzékcsalódás játszott velem, és felülve a menzaépület alatt egy kis kávéra vágytam igazán, de már reggelire kellett menni. Befaltuk a virslit, leküldtük édes, citromos teával, aztán félig ébredezve mosakodni indult mindenki. Megláttam egy árválkodó kávégépet egy tábori asztalon, és odasettenkedtem. Hozzá értetlenkedni nem akartam, csak néhány cseppet töltöttem a poharamba. Az ebből nyert energia éppen elég volt arra, hogy kisétáljak a part felé, a fák alá, a rituális PET taposásra. Ismét egy ragyogó napsütéses nyári napnak indultunk, hétköznapi nyelven, döglesztő kánikula vette kezdetét. Akinek esze volt, megjelent dolgozni és izzadni az árnyékban, hogy mihamarabb végezhessünk. Nem volt sok a tegnapi termés, így hamar elszabadultunk.

Megengedtünk magunknak egy ebéd előtti sörözést, meghívtuk az egyetlen ottmaradt cigándi cimborát, tartson velünk. Kellemes, nevetgélős délelőttöt töltöttünk a Judit Büfé teraszán az árnyékban. Az éhség aztán ránk tört időben, így nem felejtettünk elindulni étkezni. A káposztából belaktunk, lassan eszem, a többiek előre mentek hűsölni a fák alá, ottmaradva találkoztam Gyenes Karcsi bácsival, és kíváncsiságtól vezérelve betekintettünk a teljesen kiesnek tűnő konyhába, és mivel nyitva volt az ajtó, körbe is néztünk hátul.

A látvány lehangoló. A valaha jól felszerelt főzőhelyiségben, az összes eszköz a rozsda martalékává vált, talán húsz éve el nem mosogatott szutykot is találtunk leghátul egy kis előkészítőben. Elhanyagolt, ottfelejtett, romos lakrészt is rejt, az ebédlő részében fel sem tűnt ez az ellentét. Bár ott élesedik ki ez igazán, hogy mindjárt a kemping előtt szokott hömpölyögni hétvégeken a tömeg az egymást érő kocsmateraszokat megtöltve. Itt meg csak mocsok van meg rothadás emeletes lábakon.

Miután kidünnyögtük magunkat, azzal a tudattal mentem le, hogy most már tudom, mi alatt alszunk. A többiek hasaltak a napon, és hallgatták Erik gitárjátékát, amit Áron kongán kísért. A cigándiak ígérték, hogy estére visszatér a csapat. Felvidultunk, hiszen ismét tábortüzes programot terveztek a szervezők, jó mulatságnak ígérkezett. Beszélgettünk még egy darabig ott a PETemplom egyetlen matrózával is, aztán fél háromra mind levonultunk a partra az ÖKO-MATA vetélkedőre. Hét kör alatt minden csapatnak jutott egy kérdés, ahol egy automatához hasonló fülkéhez sétálva, a válaszok helyén lefüggönyözött lukon benyúlva derült ki, hogy pontot kapott az ember, vagy csak egy kézfogást, jelezvén, hogy téves választ adott.

A kérdéskör oly szerteágazó témákat ölelt fel, mint a természeti vizek jellemzői, gombák felépítése, madarak viselkedése. Némi földrajz ismeret is elkélt, illetve becsapós kérdések is előfordultak. Ezen vetélkedőn összesen öt pontot szereztünk, a két utolsó kérdésből egyet nem tudtunk, a másikat, bár súgtak, mégis eltévesztettem. A következő versenyszámhoz készülve bemutatták, hogyan működik a palack-ágyú. Ezen technikát el kellett sajátítani a holnapi vízi csatához, ám Kapitányunk nyugodt volt efelől, hiszen hárman is voltak tavalyról, és ismerik a módját, hogyan találjanak el bárkit. A távolba lövő versenyszámból megint kimaradtunk.

Miközben a többi csapat lelkesen pumpálta a levegőt a kevés vízzel töltött palackokba, és azon örvendeztek, meddig viszi a légnyomás a lövedéket, mi felballagtunk egy kis kocsmába sörözni. Visszatérvén a táborba hallottuk hírét, hogy a tábortüzes programot holmi élőben közvetített focimeccs miatt elhalasztják. Értetlenkedtünk. Félidőben érkezvén a vacsorához, nekem még jutott némi falat a pörköltből, a többiek nem sokkal utánam, már csak a kongó tálat találták. A szervezők is értetlenkedtek, hogyan fogyhatott el az étek ilyen gyorsan, sokan panaszolták, hogy nem maradt nekik. A problémát abban találtuk meg, hogy nem volt aki osztotta volna egyenlő adagokban, így mindenki a maga szájíze szerint merített.

Csapatunk éhes tagjai megpakoltak két óriási hátitáskát dugig, a szervezőktől kapott zöldségekkel, kenyérrel és levonultak a homokos partra tábortüzet rakni, nyárson megsütni mindent. Ott már előkerült a hajóról a hűtőtáskában rejtező kolbász, és egyre sötétedő égbolt alatt igyekeztek fákat gyűjteni és faragni. Hárman négyen nekiveselkedtek egy kiszikkadt korhadt törzsnek is, de az három óra fűrészelés, baltázás után sem adta meg magát. A partra mindenkit lehívtunk aki a focimeccs helyett inkább töltené kellemes beszélgetéssel az időt a tűz körül, de jó ideig csak egy-két ideiglenesen odakíváncsiskodó látogató tűnt fel.

Azt rögtön észrevettük, mikor Cigánd csapata megérkezett, mert visszhangozni kezdett a környék, hangosan énekelve kiáltozták: „DUNACIGÁND ÉJÁÉ!” Innentől kezdve szabadult el az este, népdalok, tánc, hangos hahotázások, hosszas beszélgetések tarkították a hangulatot. Hankó Geri bepörgött, és nevetve futkározta körbe a társaságot, úgy örült az eseménynek. Végül, ha csak egy kis időre is, de mindenki meglátogatta a tábortüzünket, bár oda-vissza jó páran, magamat is beleértve, felbuktunk a vaksötétben a kenukban. Hosszan elidőztünk ott, mintha másnap semmi dolgunk nem lett volna, pedig indulás után várt ránk egy izgalmas vízi csata.

 

Előzmény    –    Folytatás

Molnár Kristóf / Dunaföldvár, 2016. augusztus 6.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

ChatClick here to chat!+