Kategória: Élménybeszámoló

IV. PET Kupa – Szatmárcseke –> Kisar

A rajt reggelén csodás napsütés virradt ránk, Hankó Geri kávéja életerőt pumpált belénk, a reggeli pedig adott némi energiát, hogy fél tízre menetkészen álljunk a parton. A gépjármű következő állomásra szállítását a jó cigándi cimborák közül Gábor vállalta magára, nagy segítséget nyújtva ezzel nem csak a szervezőknek, nekünk is. Read more →

IV. PET Kupa – Szatmárcseke

Idén került megrendezésre negyedik alkalommal a Tiszai PET Kupa, ahol saját készítésű hajókkal egymással vetélkedve, versengve szedték a partokról a hulladékokat. A folyó felső hetven folyamkilométerén lecsorogva a felderítés által kijelölt 62 súlyos gócpontból 21 került megtisztításra, ezen felül még rengeteg zsákot teletömtek, minden eddigi rekordot megdöntve. Read more →

Tavaszi Betakarítás 2016

Éppen elkezdődött a bolond tavasz, alig bújtak elő a virágok, az eldobált szemetet már befonták az indák és a liánok. Szüreteltünk árkokból, bokor alól, kövek közül, ágak mögül, kezünkben telő zsákokkal jártunk minden úton a város körül. Úgy lett köbméterben szemétből több mint negyven, összedolgoztunk ott mind a száznyolcvanketten. Read more →

Disznó egy vágás

Logisztikai problémák okán hiába keltem fel korán, mire kiértem a helyszínre, az egyik disznó már felrobbant, a másik pedig megcsupaszítva, üveges szemekkel bámulta a társaságot, miközben néha vödörből nagy adag vízzel felváltva locsolták. Még körbe is alig néztem, ahogy tekintetem végigpásztázott a belsőségeken a ládákban és a malac további részein, melyek szétszedve hevertek sorba egy asztalon, már megkaptam az utasítást,… Read more →

ChatClick here to chat!+